Csííz!! Egy falat sajt

Csííz!! Egy falat sajt

Gyors spenótos, feta sajtos tészta

2018. augusztus 22. - Hódi Katalin

Továbbra is tart a nyári kánikula. Ezzel semmi bajom nincs, csak éppen a lakásban konstans 33 fok van, így az ebéd készítésre szánt időt próbálom a legminimálisabbra csökkeneteni. Így született ez a spenótos, feta sajtos tészta, ami gyorsan elkészíthető, sőt csak egy fazék kell az elkészítéséhez.

s11.JPG

 

Hozzávalók: (1 személyre)

  • 6 dkg száraz tészta
  • 10 dkg spenót
  • 5 dkg feta sajt
  • 1 teáskanál olaj
  • pár szem koktél paradicsom (elmaradhat)

 s12.JPG

 A tésztát az előírás szerint sós vízben megfőzzük. Amíg a tészta fő, addig a spenótot alaposan megmossuk, majd apróra összevágjuk, ahogy a petrezselymet szoktuk, de nem baj, ha nagyobb darabok is maradnak benne. Ha a tészta elkészült, akkor leszűrjük, visszatesszük abba a fazékba, amiben főtt, rátesszük a forró tésztára az összevágott spenótot és az olajat, alaposan összekeverjük és lefedjük 8-10 percre, hogy a tészta gőzében a spenót egy kicsit összeessen. Ha kész, akkor a feta sajtot rámorzsoljuk, kicsit összekeverjük, majd rátesszük a félbevágott koktél paradicsomokat, ha szeretnénk.

s13.JPG

Töltött paradicsom - kifordított lasagne

A zöldségek közül az egyik kedvencem a paradicsom. Kiskoromban nagyon szerettem a nagyszüleimnél a nap által melegített paradicsomot leszedni és ott a kertben megenni frissen. Azóta se ettem olyat, de szerencsére találtam az egyik piacon nagyon finom paradicsomot, évek óta ugyanannál az őstermelőnél szerzem be ezeket a piros bogyókat. Szeretem csak úgy nyersen megenni, de töltve se rosszak. Ebben a töltött paradicsomban szinte minden benne van, ami a lasagne-ben, csak éppen egy nyári változat készült belőle, igaz basemal nélkül. És nem is sül olyan sokáig, ami ebben a melegben nem egy utolsó szempont.

 la1.JPG

Tovább

Tabbouleh - sajttal

Jó pár évvel ezelőtt láttam valamelyik főzős műsorban, hogy petrezselyemből készítettek salátát. Addig nem ismertem a tabbouleh-t, de azóta rendszeresen készítek. Nagyon szeretem ezt a salátát, mert nagyon friss és gyorsan elkészült. A tabbouleh nagyon finom grillezett húsokhoz, grillpartikra előre elkészíthető. A tabbouleh sajttal kiegészítve önálló főfogás is lehet. Kétféle sajtot használtam hozzá, egyrészt feta sajtot, aminek a sóssága jól illik ehhez a salátához, illetve friss kecskesajtot, aminek a frissesége, lágyabb állaga szintén jól harmonizált mind a sajátához, mind a fetához.

t10.JPG

 

Tovább

Zabpalacsinta ricottával és grillezett paradicsommal

Itt a strandidő és a TV-ben és internetes portálokon ilyenkor mindenhol megjelennek a tipikus "strandkaják", a lángos, palacsinta, főtt kukorica. Emiatt nagyon megkívántam a palacsintát, talán nem kicsit hatnak rám a külső ingerek. De egy valamire nem igazán vágytam eben a melegben: az édec, cukros palacsintára, ilyenkor jobban kívánom a sós ízeket, hiszen a sóból is elég sokat vesztünk ilyen melegben. Így esett a választásom a ricottával töltött palacsintára, amibe került grillezett paradicsom és bazsalikom is, ami így akár főétkezésnek is megállja a helyét.

 pal4.JPG

Tovább

Fajita - maradék sült hússal

Az egyik legközelebb álló konyha számomra a mexikói. Nagyon szeretem a friss ízeit, a csípősségét, a kicsit meglepő ízpárosításait. A sok paradicsom, paprika és más zöldségek teszik igazán szerethető ezt a konyhát. Ma is mexikói étel készült, igaz nem megszokott módon. Sok esetben a hétvégén készült maradék sült hús 1-2 nap múlva már nem kell, mert már unjuk, vagy éppen már csak annyi van, hogy fél adag ebédnek lenne csak elég. A most készült fajitahoz a hétvégi sült hús maradéka került felhasználásra, ez még ebben a meleg időben még időspórolás is a konyhában.

t4.JPG

Tovább

Kukoricaleves cheddar sajttal

Nyárhoz hozzátartozik a kukorica, leginkább főve. Annyira jó látvány a kukoricalevelek között főtt aranyló csövek látványa, mindezt kellően melegen, sóval meghintve megenni. Otthon, strandon vagy bárhol. Teljesen más ízélmény a parázs fölött sült kukorica, így sokkal édesebb lesz a cső. Legfinomabb verziót Mexikóvárosban sikerült kóstolnom egy utcai árusnál, pedig utazás előtt felhívták a figyelmemet, hogy utcai árusnál semmit ne vegyek. Megvettem és azt bántam volna meg, ha nem kóstolhattam volna meg azt a változatot: parázs fölött sült kukorica volt, sóval és csípős paprikával megszórva és citromlével meglocsolva. Az alábbi recept is mexikói ihletésű, de ez leves formában tartalmazza a kukoricát.

kuk7.JPG

Tovább

Cukkinitócsni feta sajttal - sütőben sütve

A piacon, élelmiszer üzletekben  ilyenkor, nyár derekán már mindenhol lehet kapni cukkinit, padlizsánt, patiszont. Sok-sok évvel ezelőtt (még a 80-as években) csak rántva ettük ezeket a zöldségeket, utána már megjelentek a különféle rakott verziók is, majd szinte mindenféle recept volt ezekkel a zöldségekkel. Nagyon szeretem ezeket nyári zöldségeket, hisz gyorsan elkészülnek, kevés kalóriát tartalmaznak, ízletesek, jól lehet társítani más zöldségekkel, hússal, sajttal és rizzsel is. Egyik kedvencem a cukkinitócsni, ami nem zsíradékban sült, hanem a sütőben készült el finom feta sajttal.

c1.JPG

Tovább

Sajttorta ricottából

Cheesecake. E szó hallatára mindig eszembe jut egy amerikai kisvárosban, valahol New Jersey-ben, az a tipikus boxos elrendezésű étterem és a hűtőben a tésztarétegen lévő magas sajtos réteg és a tetején hatalmas eperszemek. Mai napig bánom, hogy ott nem ettem olyan sajttortát. Azóta már több helyen megkóstoltam, készítettem is már. Pár éve a sajtkrém helyett ricottát használok. Hisz a ricotta is egyfajta friss sajt, a sajtkészítés során megmaradt savóból készült szemcsés, friss sajt, ami állagára egy picit hasonlít a túrójéra, de ízében eltér. A ricotta inkább semleges, inkébb édeskésebb ízű, így sós és édes ételek készítéséhez is fel lehet használni, és önmagában is nagyon finom.cake0.JPG

Tovább

Grilled cheese - sajtos szendvics másképp

Számomra akkor van a nyár "csúcspontja", mikor minden földi jót lehet kapni már a piacokon. Zöldségek mellett ott vannak a napérlelte gyümölcsök is, ezeken belül is a bogyós gyümölcsök, ahol a kis méretűkben ott sűrűsödik a napfény íze az édességükkel, igaz néha egy kis kellemes savanykás ízzel, például a szeder esetében. Nagy kedvencek nálam ezek a gyümölcsök, hisz nem kell magozni őket, megmosás után már lehet is szemezgetni őket, vagy joghurtba keverni vagy éppen sajttal fogyasztani. Nagyon jó párosítás a camembert sajt ezen gyümölcsök lekvárjaival is, de természetesen friss gyümölcsökkel is jó párost alkotnak.

0611_1.JPG

Tovább

Kecskesajttal töltött gombafejek hagymalekvárral

Pár hónapja véletlenül ráleltem a kecske sajtkrémre a piacon. Azóta nagy kedvenc lett, elég sűrűn veszek egy dobozkával. Szeretem benne a kecskesajt "tömény" aromáját, de mégis olyan lágy a krémsajt. Jól kiegészíti a savanykás/édeskés ízeket is, de általában sós ételekkel eszem, de sokszor csak kiskanállal magában.

Eddig még soha nem sütöttem vagy főztem vele, mert annyira finom volt magában. Szombat reggel a piaci bevásárlás alkalmával vettem nagy kalapú barna csiperke gombát és a töltelék kigondolása során eszembe jutott, hogy kecske sajtkrémet fogok használni, hisz a gomba "földes" ízét nagyon jól ki fogja egészíteni a sajtkrém friss íze.gomba5.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása